2015.09.11.
07:04

Írta: provagy

DJI bemutatta a Micro 4/3-os 4K RAW kameráját

Az egész márciusban kezdődött, akkor jöttem rá, hogy mennyire óriási változások előtt áll a kamerák sorsa, akkor még tweeteltem is erről a katyvasz helyzetről. Valahogy ott kezdődött az egész, hogy fényképezőgépekkel kezdtünk el videózni. Amik, ügye, nem arra vannak. Csak egy scale-ezett képet kapunk, amit "fullHD"-nak hívnak. Lásd pl blackmagic scale nélküli és az 5D scale-ezett képét ITT. Bár ezt így még nem teszteltem, tény, hogy a blackmagicem sokkal szebben rajzolja ki az apró részleteket. 

Íme, a DJI Zenmuse X5 és az X5R:

unknown.jpg

No de térjünk vissza a DJI új kameráihoz, az X5-höz és az X5R-hez. A különbség "csak" annyi, hogy az utóbbi RAW-ban, illetve ProResben is fel tud venni. Ez számokban annyit jelent, hogy az előbbi 60 mbps-os bitrátával vesz fel, míg az X5R akár 1,9 gbps-mal. Persze ehhez kell bele SSD foglalat is, ami az SD foglalaton kívül szintén van az R-es verzióban. De nézzük meg az a 6 okot, amiért mindkét esetben nagyon jó kamerákról beszélünk:

1. Cserélhető lencse. Mi több, a DJI is gyárt már lencséket is!

kepernyofoto_2015-09-11_6_29_51.png

2. Egy gimbal is része a kamerának.

3. 16 megapixeles, m4/3 méretű CMOS szenzor (nagyobb, több fényt enged be, stb), összehasonlítva az előző kamerával, illetve a goproval:

unknown-2.jpg

4. ISO állítható 100-tól 25600-ig

5. 4K videót vesz fel

6. 12,8 F stop dinamika tartomány :) Köszönhető egyébként annak, hogy valószínüleg (99%) ugyanaz a szenzora, mint a GH4-nek. A különbség csupán annyi, hogy az X5R képes lesz Rawban is rögzíteni.

Szerintem fantasztikus kamerák, főleg a Zenmuse X5R, a Raw illetve a ProRes felvétel miatt. Ezeknek a színkorrekciójukról úgy se tudnék jól írni, inkább nézzétek meg a DJI videóját:

A kamerán kívül az ár is egészen elképesztőre sikeredett. A sima X5 1899 euró, dji 15mm f1.7 lencsével együtt 2459 euró (csak a lencse 659 euró). DJI Inspire-rel együtt, kamerástul lencséstül pedig 5000 euróért vihetjük haza (dollárban ezek az árak 1699, 2199, 599, 4499). 

Az X5R drágább lesz jóval, pontos ár nem ismert (4500-5000 euró), illetve a megjelenés is csak későbbre várható. 

Szólj hozzá!

Címkék: kamera technológia x5 raw 4k légi felvétel micro 4/3 drón dji x5r zenmuse

2015.08.24.
13:35

Írta: provagy

Drónosok 10 parancsolata

Már egy ideje megfogalmazódott bennem néhány dolog a drónos videózással kapcsolatban, amiket most összegyűjtöttem nektek. Ezekre érdemes figyelni felszállás előtt:

1. Fények
Lehetőleg ne délben repüljünk, mert akkor a kontraszt az árnyékok és a napos részek között a legnagyobb. A legjobb naplementénél és napfelkelténél felszállni. Ha mégis sok a fény, ND filtert mindenképp használjunk.

Szólj hozzá!

Címkék: kamera felvétel 10 légi drone légifelvétel parancsolat légi felvétel drón aerial parancsolata

2015.04.14.
08:03

Írta: tordafilm

Blackmagic - Atomos 1 : 0

Megjelent egy Atomos Ninja 2 alternatíva, mégpedig a Blackmagic műhelyéből:

https://www.blackmagicdesign.com/products/blackmagicvideoassist

kepernyofoto_2015-04-14_7_58_16.png

Míg az Atomos készüléke 695 dollár, addig a Blackmagic csak 500 dollár, és ezért az árért megkapjuk ugyanazt a 4:2:2-es 10bites színmélységű videót, csak hogy nem 1080p30-ban, hanem akár 1080p60-ban is. Vagyis dupla akkora framerate-re képes. Továbbá ez a Video Assist remekül kiegészíti az új GoPro alternatívájukat is, a Micro Cinema Camerát:

incredible_2x.jpg

Utóbbiról azt kell tudni, hogy eszméletlen kicsi mérete ellenére RAWban vagy ProRESben, 13 F stoppal veszi fel a Super16 fullHD szenzora a videókat. És 995 dollárba kerül. 

Szólj hozzá!

Címkék: technológia ninja shogun blackmagic atomos Micro Cinema Camera Video Assist

2015.03.19.
20:16

Írta: provagy

Eljegyzési gyűrű kis extrával

ringbox.jpg

Nagyon sok féle lánykérős videó terjed a neten, közülük is a kedvencem egy magyar PÉLDA. Ezeket a videókat dobja fel ez az új találmány. Eddig a nagy kérdés felvétele profi videós felkeresésével, barát megkérésével, vagy rejtett kamerával volt kivitelezhető. Azoknak, akik ennél is extrább videót akarnak, létrehozták a Ring Cam -et. Ez egy beépített kamerával rendelkező gyűrűtartó doboz, ami képes az életünk egyik legmeghatározóbb pillanatát a gyűrű szemszögéből felvenni, valahogy így:

diagram.jpg

Szerintem nagy üzlet, egy pici FullHD kamerát elrejteni egy ilyen dobozba, és bérbe adni. Mivel az amerikai gyártó csak bérbe adja (30 ezer forintért egy hétre), magát a terméket nem forgalmazzák, ezért itthon semmiképp sem tudunk találkozni vele. Viszont kis leleményességgel szerintem tudunk sajátot is készíteni, csak egy kellően kicsi méretű kamera kell hozzá, és egy gyűrűs doboz. Az eredmény pedig eszméletlen jópofa:

Szólj hozzá!

Címkék: esküvő vicces kamera kérdés gyűrű felvétel igen doboz feleség jópofa eljegyzés lánykérés felvevő leánykérés gyűrűs leszel a feleségem lánykérő nagy pillanat

2014.09.29.
14:57

Írta: provagy

GoPro Hero 4

Pletykák helyett végre itt van az új GoPro 4 Black Edition:

4K felvételt már 30 fps-sel is fel tud venni, 2,7K-t 50, FullHD-t 120 fps-sel tud rögzíteni. Én eddig vagy 1080/60-at használtam, ha lassítani szerettem volna, vagy pedig 2,7K/30-at, hogy ha vágni kellett a képből (drónnál például propellert). Most lehet már 4K-val is szépen felvenni, esetleg leméretezni fullHD-ra a szebb minőség miatt (4 pixelből 1 lesz), vagy pedig lehet 2,7K-ban is felvenni úgy, hogy vágni is lehet és lassítani is, vagy pedig extrém lassításokat tudunk fullHD-ban készíteni. Csodálatos!

CHDHX-401_main1.jpg

Lett Night Photo meg Night Lapse, amikkel akár 30 másodperces záridőt is beállíthatunk. Apropó beállítás, lett két új gombja, amikkel könnyebben lehet a menüben csavarognunk. Ja és a felvétel gombbal egy gombnyomással egyszerre kapcsoljuk be a kamerát és indítjuk fel a felvételt. Hasznos, segít, hogy nehogy elhalasszunk egy fontos pillanatot.

CHDHY-401_main1.jpg

Lett egy kistesó is Silver Edition névvel, hátsó kijelzővel, 1080/60 és 720/120 felvételi lehetőséggel. A hero3+ból a Black-et nem árulják többé, csak a Silvert és a sima 3 White-ot hagyták meg a termékkínálatukban, illetve egy új tagot is bevezettek, a sima Hero-t (1080p30 / 720p60 fps).

CHDHA-301_main2.jpg

Árak tudással arányosan szépen csökken, egyenlőre csak dollárban, magyar árak egyenlőre nem ismertek:

Hero 4 Black: 499$ , Hero 4 Silver 399$: , 3+ Silver 299$: , 3 White 199$: , Hero: 129$.

Október 5-étől kapható lesz Amerikában, Magyarországi dátum jelenleg nem ismert.

Szólj hozzá!

Címkék: gopro

2013.06.26.
20:32

Írta: tordafilm

Inspiráló time-lapse a tejútról

Az asztrófotózás egyik gyöngyszeme az alábbi 360 fokos time-lapse a galaxisról. Stéphane Guisard készítette, és az érdekessége, hogy jól látható rajta a tejút. A mi naprendszerünk a tejút szélén van, ami előnyt jelent, hisz így "rálátunk" az egész tejútra, ami a mi galaxisunk. Érdekesség:

››galaxis szó a Tejútrendszer görög nevéből (Γαλαξίας) származik (a görög gala szó jelentése tej), a monda szerint a Tejút a Herkulest szoptató Héra istennő szétfröccsent teje (ezek a görögök...)

››Egy tipikus galaxis tízmillió és ezermilliárd (107 – 1012) közötti számú csillaggal rendelkezik

››A videón a tejút felkelését és lemenését láthatjuk:

Forrás

Ha tetszett a cikk, és nem akarsz lemaradni az újabbakról, meg semmi jóról, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

ITT

Szólj hozzá!

Címkék: videó Time-Lapse inspiráló videó

2013.06.24.
22:08

Írta: tordafilm

Cineskates - guruló Time-lapse dolly és két alternatíva

CineSkates_Garage_-_l__57631__51356__13748.1358196497.1280.1280.jpg

A CineSkates™ 3 kerékből áll, amik egyszerűen kapcsolódnak a GorillaPod Focus-hoz. Nagyon könnyen hordozható, és még TimeLapse mód is van benne, ami az egész szerkezetet órákig képes mozgatni.

Folytonos kameramozgásokat lehet vele elérni, ami kb. így fogja feldobni a videódat:

Aki nem szeretne ezért 299$-t adni (plusz a szállítás), annak két másik lehetősége van. Az egyikhez egy tripod kell, aminek a két lábát és a gömbfejét egyszerre mozgatva tudunk elérni folytonos mozgást.

A másik slider lehetőséghez pedig 3 zokni és egy sín kell, és így is elérjük, hogy folytonosan mozogjon a kamera.

Mert a videósoknak néha (vagy inkább mindig?) kreatívnak is kell lenniük... Forrás. Ha nem akarsz lemaradni az új cikkekről, kövesd a facebook oldalunkat ITT

Szólj hozzá!

Címkék: technológia dolly

2013.06.23.
15:31

Írta: tordafilm

Célpont követő kamera, ami a tárgyat a kép közepén tartja

Nem csodálkoznék azon, hogy a cím olvasása után nem tudnátok, hogy most mire is számítsatok. Hol máshol csináltak volna ilyen eszement dolgot, mint Japánban. A még fejlesztés alatt álló szerkezetet a Tokiói Egyetem Ishikawa Oku Lab-ja készítette. Azt tudja, hogy ha gyorsan mozog egy tárgy (pl. egy labda), akkor leköveti a mozgását, és közben a kamerával követi is azt.

image-tracker-uot-3.jpg

Úgy működik, hogy a lencse elé tükröket tesznek, amiket nagyon gyorsan mozgatnak. Ehhez nagyon gyors képfelismerő algoritmusra van szükség, pontosan 1000 képet dolgoznak fel másodpercenként. Azért tud a kamera olyan folytonosan mozogni, mert a tárgy helyzetének az adatait egyből megkapja a kamera, ami így le tudja követni a mozgást.

Felhasználásának csak a fantáziánk szab határt. Versenyautó, kosárlabda, vagy madár követése? Nem lesz gond. Persze még sok fejleszteni való van rajta, de engem már a prototípus is meggyőzött:

Forrás. Ha tetszett a cikk, és nem akarsz lemaradni az újabbakról, meg semmi jóról, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is: ITT.

Szólj hozzá!

Címkék: technológia

2013.06.22.
21:39

Írta: tordafilm

Inspiráló videó: It's In Your Nature

Kis off topic: mostantól vége az írásnélküliségnek, hisz leérettségiztem, szereztem 450 pontot (még a kitűnő érettségi is meglett). Igyekszem friss híreket, inpsiráló videókat és érdekességeket mutatni nektek.

Ami ezek mellett fontos - mint ahogy a korábbi bejegyzésekben már láttátok már - az az, hogy a videózás üzleti részével is fogok foglalkozni. Nem azért, mert engem az jobban érdekel, hanem azért, mert meggyőződésem, hogy a sikerhez az is kell, hogy értsünk az üzleti részéhez is. Valahogy így:

Képernyőfotó 2013-01-26 - 14.57.46_1.jpg

És akkor jöjjön egy kis inspiráló videó, amit Tyler Stableford készített. Kicsit róla: 2009-ben kezdett el videózni. Azóta teljesen megváltozott az élete, befutott, de a nagy megrendelőkön túl a szívében megmaradt olyannak, amilyen volt: mesélőnek (Az eredeti angol "storyteller" szó jobb ide, mert annak ügye bővebb a jelentése).

Saját, növekvő cége 4 embernek ad munkát, és igyekeznek olyan reklámokat készíteni, amik nem eladni akarnak, hanem a vállalat értékrendjét, "lelkét" közvetítik. Ilyen a mostani, szerintem inspiráló videó is:

Persze ilyen reklámokhoz jó gép is kell, hisz RED-del és canon 5D mark III-mal forgatták, de akkor is, a végeredményhez kellett valami plusz. Valami, ami megfogja a nézőt. Egy jó sztori, egy jó gondolat, és egy (vagy több) jó meglátás.

Forrás

Szólj hozzá!

Címkék: videó inspiráló videó

2013.05.12.
15:27

Írta: tordafilm

Business Cards… Business Plan?

Igen, angolban ennek a két szóösszetételnek van egy közös része: a biznisz. Így esett, hogy a névjegykészítő moo.com honlapján már üzleti terv készítéséhez is adnak egy kis segítséget. Annyira megtetszett, hogy gondoltam lefordítom nektek:

Az egyszerű mindig a legjobb.

Ezt szemelőtt tartva itt egy kis segítség az üzleti terved készítéséhez. Erre pl. nem fognak egyből nemet mondani a befektetők. De ha nincs is szükséged támogatókra, akkor is jó ha van egy üzleti terved, amihez utána tudod tartani magadat. Amikor egyszerre kell száz (vagy ezer!) döntést meghoznod, és csak kapkodod a fejedet, akkor jól fog jönni egy üzleti terv ami emlékeztet a céljaidra, és segíthet a normális kerékbe való visszarázódásban.

Ha pedig finanszírozásra van szükséged, akkor a potenciális ügyfeleket biztos érdekelni fogja, hogy mire is adnak pontosan pénzt, és hogy a te céged stabil cég lesz. Az üzleti tervvel bebizonyíthatod nekik, hogy nem pazarlod el az idejüket… És a pénzüket.

Egy üzleti tervnek 6 különböző dologból kell állnia, amik nagyjából jellemzik majd a cégedet.

Itt a lista:

  • -összefoglaló
  • -cél, vízió
  • -marketing
  • -hétköznapi menedzsment
  • -emberi erőforrás
  • -pénzügyi stratégia

Összefoglaló

Hacsak nem hátulról előrefelé olvassák a tervedet, ez lesz az első amit elolvasnak az emberek (sőt, néhány leendő befektető lehet hogy csak ezt fogja elolvasni, és már döntenek is). Szóval legyen rövid, és egyszerűen foglalja össze a cégedet.

Fontos az egyszerű, világos bevezetés. Lehet kezdeni elevator pitch-csel is: ez a javaslatod röviden, egy mondatban.

Nevezd meg a problémákat a piacodon amikre te megoldást tudsz nyújtani, továbbá folytasd az ügyfelek vágyaival, szükségleteivel amiket te kielégítesz megadsz nekik. Ezen a ponton érdemes ezeket a dolgokat részletesebben leírni, hogy milyen problémára nyújtasz megoldást. Hogy tudod megadni a vevőidnek azt, amire szükségük van, és hogy miért vágtál ebbe az üzletbe bele (és hogy mikor).

Tartalmazhatja még a korábbi mérföldköveidet, és azt, hogy hova szeretnél eljutni 1 év múlva. Ez egy tökéletes lehetőség ahhoz, hogy leírd a költségvetésedet: várható bevétel, nyereség, befektetések...

Ez a szinopszis(=összefoglaló) kicsit olyan, mint a könyvek hátulján a kedvcsináló szöveg. Rövid, szellemes és emlékezetes! Sokkal könnyebb akkor megírni, mikor már megvan az összes részlete az üzleti tervednek.

Cél, vízió, jövőkép

Itt kapsz lehetőséget arram hogy bemutasd az üzleted részletesen: hogyan kezdődött, hogy áll most, és ami a legfontosabb, hogy hová tart.

Fejtsd ki bővebben az ötleted mögött lévő célt: kinek van rá szüksége? Milyen problémát old meg? Írd le, hogy mi az, amiben a Te vállalkozásod a legversenyképesebb (USP), ami megkülönböztet téged a versenytársaidtól, és ami mindenképp vásárlásra ösztönzi a vevőidet. Fel kell tudnod sorolnod 5 jellemzőt, ami mássá tesz téged a konkurenciától, ami segít neked kitűnni a tömegből.

Kitérhetsz arra is, hogy hogyan fogod megvédeni az ötletedet: szerzői jogok, védjegyek, esetleg szabadalmak által… Tartalmazza továbbá ez a rész azt, hogy miért piacképes a vállalkozásod, és hogy hogyan fog növekedni a terméked a jövőben (ha tud…). Tudsz-e hosszú távon is fejleszteni, és van-e esetleg valamilyen múltad már: újraindítassz valamit vagy teljesen újat kezdesz?

Vázold fel a célokat olyan sorrendben amilyen sorrendben el szeretnéd őket érni. Légy óvatos, ne lődd se a realitás alá se felé ezeket a célokat. A SMART célzás ennek egy egyszerű módja: Speciális, Mérhető, Attraktív=elérhető, Reális, Time-bound vagyis határidőhöz kötött. Ezeken felül még meg lehet említeni a vállalatod formáját (egyéni, termelő, kereskedelmi, szolgáltató, beszállító stb).

Marketing

Itt az idő beszélni a marketing stratégiádról és arról, hogy milyen csatornákon keresztül fogod elérni a potenciális ügyfeleket (direktmail, újság, net, ppc, facebook, honlap jó seo-val stb).

Milyenek a körülmények a piacon? Ezekre lesz szükséged: kell a piacod mérete, a piacodon lévő trendek, és hogy milyen pozícióban szeretnél lenni. Hogyan fog illeszkedni a kínálatod a többiekhez? Piaci rést fedsz le vagy a piacodon már van néhány domináns cég?

Ismerned kell az ügyfeleidet. Légy tisztában azzal, hogy kik ők, és miért fogja őket érdekelni a terméked. Próbáld meg összeszedni egy átlagvásárlód tulajdonságait: kor, nem, jövedelem, hobbik, érdekeltség, foglalkozás.

Fontos még egy értékesítési stratégia kidolgozása is. Hogyan tudsz egyre több és több embert elérni? Van más is, akinek ugyanez (vagy hasonló) az ötlete? Van már árazási terved? Hogy fogod eladni magad vagy a terméked: házalsz vele, vagy telefonon keresed meg az ügyfeleidet, esetleg boltban, irodában, vagy online?

Itt az ideje 007-es ügynököt játszanod! (ügye milyen szórakosztató ez az üzleti terv készítés?) Deríts ki minnél több részletet a versenytársaidról, beleértve ezeket: a piac mekkora részét birtokolják, mik az erősségük és a gyengeségük, mit és hogyan csinálnak, mennyit kérnek érte, és végül hogy a te ötleted miben jobb az övéknél.

Maradék 3 + összefoglalás hamarosan!

Szólj hozzá!

Címkék: brand

süti beállítások módosítása